Az elmúlt 20 órám abszolút átlagosnak tekinthető mostanában. Miután tegnap hazajöttem a dokitól és elkeseredettségemben kibőgtem magam, nekiálltam a neten keresgélni és rájöttem, hogy a helyzetem mégsem annyira végzetes és szívfacsaró, mint azt gondoltam. Így aztán megkönnyebbülésemben is bőgtem egyet. Ezzel kb megvolt a napi bőgésadagom, legalábbis akkor ezt gondoltam. 

Ezek után heverésztem egy kicsit, amitől teljesen kikészültem, mert 1, nem vagyok az a henyélős fajta, aki napközben döglik az ágyon, 2, pont az ablak alatt feküdtem és kiválóan ráláttam, így azt is pontosan érzékeltem, hogy mennyire ráférne a tavaszi nagytakarítás, ablakpucolás. Ettől aztán teljesen megborultam, még a filmre is alig-alig figyeltem csak, azon szántott az agyam, hogy mikor kéne ablakot suvickolni. Mivel a doki ágynyugalmat rendelt el, ezért a henyélés perceit kreatívan gondoltam eltölteni. Kitaláltam, hogy ha partvisra rákötözök egy régi pólót, akkor azzal egészen jól meg tudom takarítani az ablakot fekvő helyzetből is. Így első hallásra kiváló ötletnek tűnt. Később is csak az volt vele a gond, hogy teljesen összevizeztem az ágytakaró plédet, 4 párnát, magamat és a macskát. Az ablak pedig kívülről éppolyan dzsuvás maradt, mint eddig volt. KO. Önmagamnak. Brávó, igazán meghatóan ügyes vagyok. 

Tovább folytattam a heverészést, ezúttal már a hálószobában, miközben hívott a Pasi. Elmeséltem neki, hogy mi volt a dokinál, és ő igazi férfiként reagált: "Úristen mi lehet a baj?!". Köszike. Pont ez hiányzott most nekem. Bőgés, 3. felvonás. Közben szipogva, nyeldekelve próbáltam megfogalmazni neki, hogy kurvára nem a pánikrohamaira van szükségem (abban most önellátó vagyok), hanem a nyugalmára és a megnyugtató szavaira. Szerintem egy szót sem értett abból, amit elmondtam, mert a következő kérdése ez volt: "Mitől félsz?". Letettem a telefont. Nincs nekem még ehhez is idegrendszerem. 

Néhány telefújt papírzsepivel, 3 tányér gyümölcslevessel és két adag rakott krumplival később egy kicsit kezdtem optimistábban látni a világot. Elmentem a nagylányért az iskolába, elvittem ebédelni egy plázába (bárhová szívesen megyek, ahol enni lehet), aztán leadtam a gyerekmegőrzőbe, amíg elintéztem a bevásárlást. 

A Pasi vásárlás közben hívott, próbált nagyon türelmes és megértő lenni, ezt értékeltem is. Egészen addig minden jól ment, amíg meg nem tudta, hogy hol vagyok és mit csinálok. Hallottam, hogy itt kicsit mélyről veszi a levegőt és az után érdeklődött, hogy miért kellett nekem a város túlsó végén lévő üzletbe elmászkálnom, amikor boltok hada veszi körül az utcánkat. Mondtam neki, hogy ami nekem kell, az csak itt van. Naná, hogy nem bírta ki, hogy megkérdezze, mi is az. Mondtam neki, rántott hal. Nem vitatkozott. Ha valamit megtanult az elmúlt pár hétben, az az, hogy ne álljon közém és a kajám közé. Okos fickó, kedvelem. :)) 

Hazaértem után ismét ledőltem, mesét néztünk a nagylánnyal, majd ettünk. Estére ettől megint teljesen kiborultam, és megörvendeztettem a Pasit egy újabb ámokfutással. Csodálom az idegeit, mert szemrebbenés nélkül állta a sarat, hárította az összes szemét megjegyzésemet és végig angyali türelemmel szerelt le. Biztosított arról, hogy imád, nagyon tetszem neki, alig várja, hogy együtt legyünk, stb, stb, de sajnos ezen a hétvégén nem tud jönni. Kész. Bőgés, 4. felvonás. 

Miután megnyugodtam, folytattuk a beszélgetést, a Pasi próbálkozott volna egy kis szextelefonnal, de elhajtottam. Egyrészt, mert már beleéltem magam, hogy ezen a 7végén végre nem csak telefonos szex lesz, hanem igazi is, másrészt, mert éppen ettem és ha választani kell a kettő között, toronymagasan nyer a sonkás-sajtos szendvics. :))