Egyszerűen szerelmes lettem az evésbe. Soha az életben nem viszonyultam ilyen odaadással, imádattal, sőt, függőséggel az ízekhez, a változatos halmazállapotú és melegségű ételekhez. Mindegy, hogy hideg gyümölcsleves vagy forró májgombócleves, mindegy, hogy puha hamburger vagy ropogós tavaszi tekercs, lényegtelen, hogy omlós eper vagy harsogó alma, én mindent egyforma rajongással fogadok és fogyasztok. 

Mindennek csak részben áll az a hátterében, hogy ha eszem, akkor átmenetileg nem émelygek (így aztán gyakorlatilag egész nap eszem..), de emellett kénytelen vagyok belátni, hogy valahogy minden sokkal finomabb, sokkal csábítóbb, sokkal érzékibb, mint eddig. Kifinomult a szaglásom, és az is, hogy mikor milyen ízt kívánok, miközben a gátlásaim egyszerűen tovatűntek. 
Én, aki korábban még egy fagyit sem nyalt el az utcán, ma a világ legtermészetesebb dolgának tartottam, hogy egy hatalmas sok hagymás-sok sajtos hamburgerrel vonuljak végig a fél városon, miközben igyekeztem egyszerre nem túl nagy falatokat marcangolni belőle. Isteni volt. 

És ami a legfurább, szerintem ez az élvezet látszik is rajtam. Mármint most nem arra gondolok, hogy máris kihíztam a gatyáimat, mert ez még nem történt meg, hanem szerintem a lényem sugározza ezt a határtalan gasztronómiai élvezetet. A hamburgeres például (bent a belvárosban, hagyományos óriáshamburgereket gyárt, nagy buciban, igazi hússal, friss zöldséggel) hatalmas mosollyal fogadta a rendelésem (egyet elvitelre, egyet itt helyben), és azt adta előbb a kezembe, amit helyben fogyasztásra kértem, "Tessék, addig ezt tudod enni" - mondattal. A világ legtündöklőbb mosolyát villantottam rá, egyszerűen imádtam a nőt, hogy ennyire levette, mire vágyom. Így amíg a másik hambim (a vacsim) készült, én jóízűen befaltam a sajtosnak majdnem a felét. Soha rosszabb reklámot a cégüknek. 

És ezúttal még az sem zavart, ha utána az utcára lépve az emberek mosolyogva nézték, ahogy szemmel látható élvezettel adózom ennek a csodának. Egyszerűen élveztem, élvezek enni. Ez számomra fura, mert eddig általában a kajálás valami szükséges, kontrolállandó rossz volt az életemben, ami háttérbe szorult és egyáltalán nem volt előtérben. Bezzeg most... 

Minden gondolatom a kaja körül forog... Miután megettem a hamburgerem, még sétáltam egyet a belvárosban, ahol egyik étterem éri a másikat, és a sokféle illatkavalkád majdnem elcsábított újra. Isteni édes-savanyú illatok egy kínaiból, majd pár méterrel arrébb egy hamisítatlan magyar kifőzde menza-illata, vagy éppen egy Burger King füstös aromája... mind lenyűgöz. Legszívesebben egész nap ennék. Szerencsére erre azért még képtelen vagyok. :D :D 

Most viszont zárom soraimat, egyrészt, mert itt vár egy nagy tányér jéghideg gyümölcsleves, másrészt, mert utána hódolok másik újabb szenvedélyemnek, az alvásnak. :)