aldatlanallapot

Amióta az eszemet tudom, mindig álmodtam. Jókat, rosszakat, meseszépet és rémisztőt is, egyazon átéléssel, kristálytisztán emlékezve rájuk reggel, hordoztam a hangulatukat naphosszat, éreztem a fantomfájdalmat egy-egy álombéli sebesülés-sérülés során. Azt is meg kell vallanom, hogy élveztem ezt az állapotot, és ha megesett olykor-olykor, hogy nem kényeztettek az álmok, akkor hiányoltam őket, vártam jöttüket. 

Erősen indokolt azonban a múlt idő, mert mostanában annyi értelmetlen baromságot álmodok össze, hogy az kiábrándító. Egyfelől a testem pihen éjjel, igénylem is a sok alvást. Amilyen testhelyzetben elalszom (hanyatt kinyúlva), olyanban ébredek reggel. Viszont az agyam megállás nélkül zakatol egész éjjel, amitől napközben tiszta zakkant leszek. 
Olyan dolgokat álmodok, amiknek se fülük se farkuk, értelmetlen zagyvaságnak tűnnek, sokszor nem jó érzés álmodni őket. Olyan is van, hogy már álmomban is azt kívánom, hogy ez ne legyen igaz, maradjon csak egy álom, mert valóságnak nagyon kaotikus. 

Őszintén remélem, hogy enyhülnek majd az álmok később, mert így elsőre elég meredek lenne hasonlóan tölteni minden éjszakát még több mint fél évig.

Jaj nekem, hol is kezdjem... Őszintén szólva nem tudom, hogy kinek kiborítóbb terhesnek lenni: a nőnek, vagy a pasinak, aki kénytelen 9 hónapig elviselni azt a hisztérikát, aki egykori kedvese testébe bújt. 
Nálunk az a szerencsés (??) helyzet áll fenn, hogy a Pasi másik városban gályázik, így pusztán hétvégenként szembesül face to face az alien-növelő sárkánnyal, akivé avanzsáltam. A boldog hétköznapokat csak msn-en, smsben és telefonon keserítem meg számára. Az állandó hangulatingadozás az egy dolog, gondolom erre felkészült, hiszen kimagasló türelemmel viseli ámokfutásaimat. Ezúton is hála és köszönet neki. 

Ami viszont az igazi gondot okozza, az a szex. Tudom, ez +18-as téma, úgyhogy akit zavar, az ne olvasson tovább. Köszike. 
Na, most hogy mindenki maradt, belekezdenék. :) 

Eddig a szex maga volt a menyország, csupa csupa izgalom, kaland, flört, érzelem és szenvedély a Pasival. Odavoltunk egymásért, minden tekintetben. A szex az együttélésünk alatt is fontos volt, azóta pedig, hogy másik városban kényszerülünk élni, igyekeztünk kihasználni minden alkalmat, amikor együtt voltunk. (hehe, milyen jól sikerült, elvégre ennek isszuk most a levét :D ) 

Viszont a terhesség beköszöntével minden összezavarodott. Először is kb duplájára nőttek a melleim (amik amúgy sem voltak észrevétlenek...), aminek a Pasi kocsányon lógó szemekkel hódolt be, teljesen extázisba jött tőlük. Szíve szerint egész nap tapizott volna, de hamar tisztáztam, hogy ez most másmilyen móka lesz. Az addig ugyanis minden érintésre érzékeny és azonnal izgalomba jövő cicijeim hirtelen duzzadt, fájdalmas halmokká váltak rajtam, amik még a melltartót is nehezen viselték, nemhogy a Pasi kezeit, lett volna ő bármilyen óvatos, gyengéd. Morogtam, ha csak a közelembe jött, ha meg netán a tettek mezejére lépett volna, azonnal elhúzódtam, mondván, hogy nem esik jól. Sem ő nem értette, sem én. 

Szerencsére ezt még jól fogadta, folyton szűk felsőket vetetett fel velem, hogy legalább nézhesse, ha már nem játszhat velük. Belementem, lévén igen nagylelkű teremtés vagyok... 

Továbbra is zavart viszont, hogy sem hason feküdni nem tudok, sem a simogatás nem esik jól az ütközőimen. És ezt még megfejelte az is, hogy a szex egyszerűen más lett, nem tudtam úgy élvezni, mint korábban. Az eget-földet rengető orgazmusok, amik addig kényeztettek, most hirtelen alig-alig érzékelhető vibrálássá váltak, miközben a szexuális vágyam sokszor az együttlétek alatt is hullámzott. Ez persze jócskán aláásta kedélyemet, és bár a Pasi roppant türelmes és megértő volt, nyilván őt is zavarta. Legalábbis remélem. :D 

Aztán ez is elmúlt, úgy 1 bő hete. A melleim még mindig feszülnek, de már nem rándulok össze minden kis mozdulatra. Hogy honnan tudom, amikor a Pasit két hete nem is láttam? Nemcsak a gyerek játszik a fürdőkádban... 

Aztán ott van az a rám-rámtörő vágy is, ami egyelőre elég zavarbaejtő. Általában már reggel, ébredés után nagyon vágynék egy kis hancúrra, de a dolog úgy délelőtt 9-10 között éri el a tetőpontját. Természetesen a Pasi sehol, én nyűgös leszek, mindenki látott/ismer b*szatlan macákat, nem egy leányálom ez az állapot. 

Így aztán, lévén roppant fejlett a problémamegoldó képességem, rákattantam a szexvideókra. Bizony, vessetek meg, de ha nem néznék pornót, nem lenne nemi életem sem, ezt meg most nem merném megkockáztatni. Még én sem húznék most ujjat magammal. 
Tegnap a dolog odáig fajult, hogy smst írtam a Pasinak, miszerint azonnal mondja meg, hogy mikorra ér ide, ugyanis szexet akarok. Most, esetleg azonnal. 
Szegény annyira nem tudta ezt mire vélni, hogy délig nem válaszolt, utána is csak egy bátortalan hívásra futotta tőle, amiben a hogylétem után érdeklődött volna. Volna, mert ezt a hívást nem fogadtam, ugyanis éppen zokogtam a hálószobában, azon keseregve, hogy a Pasi, aki felcsinált, most még arra sem hajlandó, hogy legalább pár túlfűtött szex-smssel enyhítse lázamat. Utál, mert folyton zabálok és nagy lett a seggem, vagy mert állandóan hisztizek, esetleg mert sosem tudhatja, hogy éppen aznap mit várjon tőle. Holott ennek az állapotnak örülnie kellene, elvégre betonbiztos jele annak, hogy éppen most oktojálom össze a trónörökösét. 

A cirka két órás sírógörcs után úgy döntöttem, hogy bosszút esküszöm és csak azért is megszerzem a szex-adagomat. Könnyeket nyeldesve, de eltökélten félreléptem a vibrátorral. Igaz, az elem nem működött benne, mert már kb 2 éve nem vettem elő, de nem ez volt a baj. Hanem természetesen mire már kezdtem volna élvezni a bájrudat, a telefon újra csörömpölni kezdett, megint a Pasi volt, most sem vettem fel, viszont előbb a telefont, majd a vibrátort vágtam falhoz. Mindezek után kivonultam a konyhába, megettem egy ananászt kecsappal és aztán elmentem sétálni. 

Este beszéltem a Pasival, aki nem értette, mi bajom van. Érzéketlen tuskó. Természetesen nem világosítottam fel. Hogyisne. Hogy el kelljen ismernem, hogy teljesen kifordultam saját magamból... Még mit nem. :)))

Terhes vagyok. Igen, ismét. Egyfelől ez akár jó is lehetne, mert az okosok szerint így már nem érnek váratlanul a dolgok, másfelől viszont pont ez az, ami zavar benne. Vagy a szenilitásom erősödött, vagy tényleg teljesen másként zajlanak most a dolgok, mint 8 éve, amikor az első gyerekemet vártam, aki azóta már iskolás. Valahogy ennyi idő távlatából már teljesen másként emlékszem mindenre – már amire emlékszem egyáltalán… 

Azt tudom, hogy akkor sem voltam igazi mintaanya, aki boldogságtól fátyolos tekintettel mélyült el a leendő anyai feladataiban. Nem olvastam szakirodalmat, egy könyvet kivéve, aminek Születési rendellenességek volt a címe és kb 600 oldalon keresztül részletezte a lehetséges mutációkat, torzszüléseket és egyéb anomáliákat, amiket az orvostudomány története során feljegyeztek. Nem jártam terhestornára, és mivel a védőnő nem szállt le rólam, azt hazudtam neki, hogy rendszeresen megyek. A védőnőt is utáltam, mert 19 éves volt, vékony és fogalma sem lehetett arról, hogy milyen érzés a vécé hideg falának támasztott homlokkal reszketni két hányás között, miközben az egészet a pokolba kívántam. Nem élveztem a terhességemet, kicsit sem. Olyannyira nem, hogy például az első feléről le is maradtam, mert nem tudtam róla, hogy terhes vagyok. 4 hónapig folyamatosan volt vérzésem havonta, és amikor elmaradt, a pozitív teszt után elkullogtam dokihoz, aki majdnem elájult, a félidős terhességemet látva. Nem hitte el, hogy nem tudtam. Pedig tényleg nem. Viszont ahogy hazaértem, az összes terhességi tünet jelentkezett és a hátralévő időben bepótoltam mindazt, amit addig elmulasztottam. 

Ellenben most… Most aztán nem mulasztok semmit. Pillanatnyilag 7 hetes terhes vagyok, túl az első vizsgálaton, és máris elmerültem a délutáni-esti émelygés tengerében. Egészen újfajta dimenziók nyíltak meg előttem ebben, amire egyetlen dolog nyújt enyhet: az evés. 
Így aztán eszem, mert ha nem teszem, akkor rosszul vagyok, émelygek, szédülök, hányok, stb. Ez meg nem annyira csábos program. Próbálok egyensúlyozni a féktelen zabálás és a folyamatos hányás között, de úgy néz ki, pillanatnyilag a fő-fő érzéki élvezetem az evés. Ez pedig ellentmond a normális énemnek, mert eddig (értsd: terhesség előtt, a normális életemben) általában napi 1x ettem, akkor sem túl sokat, sok kávét és még több energiaitalt ittam, cigiztem és nem érdekelt, hogy mennyi csoki van itthon, mert úgysem ettem. Érdekes, hogy ebből a cigi most nem hiányzik, és a kávé sem. Az energiaital viszont igen. Mivel a gyerkőc apja egészség-megszállott, így természetesen nem vallom be neki, hogy már vettem egy doboz energydrinket, ami a hűtőben állomásozik, a tökéletes alkalomra várva, hogy megigyam. Nem a hatása, hanem az íze miatt. Ugyanis ízmániás lettem. Szomjas vagyok egész nap, így sokat iszom, de a sima víztől hányingerem lesz, úgyhogy főleg teázom, vagy gyümölcslevezek. Emellett kissé bizarr ételeket kívánok meg, úgy mint tejszínhab sósmogyoróval. Mondjuk az első terhességem alatt a vaníliafagyi volt a menő kovászos uborkával. 
Ami még segít a hányinger ellen: alma, narancs, mandarin, ananász. Ja, és eszeveszetten keresek bármilyen import nektarint, mert úgy érzem, nem élhetek nélküle, de eddig még csak egy helyen találtam. Igaz, ott is aranyárban mérték, de ez most mellékes. Akartam. Megszereztem. Megettem. Jó volt. Kérek még. :)