aldatlanallapot

Hát meg a kis f.szomat, azt. Tegnap úgy felcseszte az agyamat a Pasi, hogy még mindig füstöl. Fel nem foghatom, hogy egy amúgy ránézésre normális pasas hogy lehet ilyen érzéketlen időnként. 

Kezdem az elején, hogy tudjatok azonosulni a problémámmal. Tegnap ugyanis észrevettem, hogy látszik. Látszik a terhességem. Nem a hasamon (ott is egyébként, de azt még csak én szúrom ki), hanem a derekamon (konkrétan: eltűnt) és a seggemen (ez meg átalakult, olyan pingvines lett). 
Ezen kellőképpen kiborultam, és természetesen ehhez igazodó hangulatban vártam a Pasit neten este, hogy beszéljünk. Az egészet nagyon jól fogadta, rugalmasan, mondván, hogy ő már alig várja, hogy a hasamon is látszódjon és mindenféle fantáziái vannak, hogy majd nagy hassal milyen szexi leszek meg ilyenek. Eleve leintettem, hogy szerintem az ég világon semmi szexi nincs egy hátára fordított teknősbékában, aki az ágyból sem tud egyedül kimászni. Szerinte viszont ennek vannak előnyei is, csak majd győzzem kikosarazni. Már majdnem meggyőzött, alig-alig vonakodtam már elhinni, hogy mindörökké engem imád, amikor mindent elrontott. 

Belekezdett abba, hogy képzeljem el, hogy aznap látott egy nőt az utcán, aki egészen bejött neki külsőre, és hát mit ad isten, pont úgy állt a bige, hogy látta a melleit a blúzában, ami ki volt gombolva és nem is volt rajta melltartó. (mély levegő..) 
És hogy akkor, amikor ő ennek az egész jó csajnak az egész jó melleit volt kénytelen szemügyre venni, akkor is az jutott eszébe, hogy milyen kár hogy én nem vagyok ott és hogy szerinte mennyivel szebbek az én melleim. (itt már hörögtem az oxigénhiánytól, kész mázli, hogy online ebből mit sem érzékelt) 

Ekkor várta - gondolom nagy büszkén - a reakciómat egy ilyen remekbeszabott bók után, elégedetten hátradőlve a gép előtt. Nem borultam ki, nem. Megkérdeztem kedvesen, hogy mégis, árulja már el, milyen nők jönnek be neki külsőre, ha már így megakadt a szeme a mellkipakolós macán. 

Erre az én drágám, magzatom apja, életem keserve benyögte a végszót: hát, például Kate Upton nagyon dögösen nézett ki egy fotósorozaton, amit nemrég látott, és amiben apácának öltözött fürdőruhában. (fuldoklás, hápogás, kurvaanyázás) 

Kate Upton, bazdmeg?! Az a nő egy kib.szott barbie baba! Maga a megtestesült szépség, a tökéletes alak, haj, szem és száj. Hát hol vagyok én Kate Uptontól, bakker?! Még nemterhesen, legjobb formámban, csúcssminkben és top hajjal, energiáim teljében is legalább 20 kilóval több vagyok nála! Nem beszélve a mostani állapotomról, amikor a fejem tiszta pattanásos, a melleim a duplájukra duzzadtak, a farmerjeim kényelmetlenek. Én úgy járok, mint egy pingvin, Kate Upton meg mint egy gazella. Pingvin - gazella. Gazella - pingvin. Remélem érzitek a különbséget. 

És az én drágám szerint jól néz ki. Hát persze hogy jól néz ki. Szerintem is Nr.1 a bige. De bakker, ha Kate Upton jól néz ki, márpedig istentelenül jól néz ki -megnéztem én is a fürdőruhás apácás képeket, kicsit kurvás, de pont ettől szexi mind -, akkor hogy nézhetek ki én is jól??? 
Ne mondja azt, hogy jól nézek ki és gyönyörűnek lát, ha egyszer Kate Upton apácás képei azok, amik tutik. 

Persze minderről egy szót sem szóltam neki, megerősítettem, hogy Kate Upton szerintem is szép nő, aztán kimentettem magam, mondván hogy nagyon fáradt vagyok és elmentem lefeküdni (=bőgni). 

Hogy a fene essen az összes pasiba. Még mindig itt hőbörgök, amikor már rég le kéne tojnom az egészet nagy ívben, mert amíg Kate Uptonnak soha, a közelébe sem fog menni, addig most azt számolgatja, hogy holnap mikor láthat. És tényleg töri magát, meg tök rendes, meg minden... csak ne jutna minden alkalommal az az eszembe, amikor a szexet hozza szóba, hogy nem vagyok Kate Upton... :(

Naív kis nőként még mindig képesek a pasik újra és újra ámulatba ejteni. Főleg a "sajátom". Igaz, hogy 300km-re van tőlem, de képes a terhességem minden tünetét azonnal produkálni, ráadásul sokkal erőteljesebben, hatványozottabban, mint ahogy az engem kínoz. 

Hányingerem van? Émelygek? - Ő sem adja lejjebb, szenvedő hangon ecseteli, hogy tegnap hányt. És hogy szörnyű volt. És annyira szenved, hogy nagyon. Köszike, bakker. Nem úgy volt, hogy ez az én terhességem? 

Fáj a fejem? - Neki sokkal jobban. Hasogat, lüktet, szaggat, amit akarsz. Ne is beszéljek hangosan (sic!), mert nem tudja elviselni. Le is kell dőlnie, mert rögtön belehal. De nem vesz be gyógyszert, erre nem. Mert ő egy híró. Az eszem megáll. 

Érzem a fogamat néha zsibbadni? -- Neki súlyosan begyulladt az egyik foga azonnal, másnapra. Egyben a bölcsességfoga is nőni kezdett, valamint szerinte ciszta is lehet vmelyik foggyökerén. Úgyhogy én megint inkább befogom, mert ég a pofám, hogy egy kis fogzsibbaddást szóvá tegyek, amikor ő szegény meg majd kinyiffan a szenvedéstől. Egyébként ilyenkor rohadtul utálom ám. :)) 
Meg is koronázta ezt a fogfájós műsort, annyi fájdalomcsillapítót vett be rettenetes kínjaira, hogy full bedagadt tőle a torka, gyakorlatilag gyógyszermérgezést kapott. Én mindeközben? Vettem egy levél algopyrint és bűntudatosan nézegettem, bevenni végül nem vettem be egyet sem. De nem érdekes, az a lényeg, hogy most már jobb a foga. Az enyém szóba sem került azóta. 

Éhes vagyok? -- Nem annyira, mint ő! Meg tudna enni egy lovat! És elmeséli, hogy mit evett aznap. Köszike. Ez nagyon kellett. Megöllek. 

Nem tudok rendesen pihenni, mert hülyeségeket álmodok? -- Bagatell. Ő nem is alszik, annyira kimerült a sok melótól. Vagy a fogfájástól. Vagy az éhségtől. A franc se tudja már. Nem tudom követni. 

Tartok tőle, hogy a hasnövekedést is leplacebózza, de akkor kiborítom a bilit és lezavarom az edzőterembe, az tuti. Kockahasat akarok. Mármint rajta. :)) 

A szülés idejére nem tudom még, hogy őt miféle bántalmak fogják kínozni. Lehet, hogy begyullad a prosztatája, vagy odacsípi a f*rkát a cipzárral, passz. Az ötlettár kifogyhatatlan. És ha szóvá teszem mindezt? Ártatlan szemekkel néz, azt sem tudja, miről beszélek. Merthogy nála ez mind véletlen (ösztönös), és nem szándékos. Sőt. Szégyelljem magam, hogy azt feltételem, amit. 

Azért annyira még nem szégyellem. :)

Megyek sorban, mert sok a gondolatom, éjszaka töprengtem is egy órácskát fél 2 és fél 3 között, olvasás és műzlizabálás közben, hogy miért álmodok ennyi baromságot össze. 
Napok óta tart ez az állapot. Este a tyúkokkal fekszem, fél 9kor már kornyadozom (én, aki korábban hajnali 1-2nél előbb csak szökőévente került ágyba..), viszont amint elalszom, egészen reggelig egyik hülye álmom a másikat követi. Reggelre emiatt olyan vagyok, mint akit agyonvertek, az összes éjszakai kalandomat ki kell pihennem napközben. Fárasztó. 

A reggeleket meg a bugyi téma teszi frusztrálóvá. Egyszerűen valahogy nehezen viselem el a szexi kis csipkecsodáimat magamon. Imádom a csini szatén, vagy csipke bugyikat, szexi kis masnikkal, trükkös fazonnal, huncut áttetsző selyemmel díszítve. Többségük finom, paszentos darab, tudom, hogy mikor állnak jól és mikor szaladt fel 1-2 kiló, mert azt rögtön érzem némelyiken. Na most tök más a helyzet. A bugyik nem feszülnek rajtam, hanem hirtelen nagyon kényelmetlenné váltak. A csipke nem izgatóan simogat, hanem durván bökdös, a selyem nem hűvösen lágy, hanem hideg és rideg. A masnikák nem szexik, hanem zavaró kis izék lettek. Olyan, mintha a saját nagyanyám lennék és szemöldökfelvonva nézem a cuccaimat, hogy hogy hordhattam eddig őket?! Ma például szégyenszemre egy hatalmas, teljes segget takaró fehér pamutbugyit húztam reggel, azt, amiből egyetlen egy darabom volt, a szekrény mélyére rejtve. És csodák csodájára, tök jól érzem magam a nagyi-bugyiban, ami végre kényelmes, nem tör, nem szorít, nem feszül, nem vág be, nem dörzsöl, nem piszkál, csak elvan rajtam és kész. Gáz. 

Ennél már csak az a gázabb, hogy legszívesebben még gatyákat sem húznék. A szoros, tapadós farmereket eldobtam a francba, mert nem bírom elviselni őket magamon. Laza, könnyed vászon nacikat hordok, amiknek bő a szabása, holott ez még nem arról szól, hogy megnőtt a hasam a gyerek miatt, vagy a zabálástól. Egyszerűen csak átalakult a komfortérzetem. Kíváncsi vagyok, meddig marad ez így..

De ez még nem minden. Bizony, metamorfózis van kérem, a köbön. Nem elég, hogy sírékony, hisztiképes, folyton evő vagy ivó hordozórakétává lettem, de még egy adag pingvingén is lehet bennem. 

Ezt egyébként ma fedeztem fel, amikor a fogdokitól jöttem hazafelé. Tekintettel arra, hogy eddig is inkább sportos viseletben éreztem jól magam, semmint talpig kiskosztümben, nem azon döbbentem meg, hogy sportcipőben-farmerben-kabátban caplattam hazafelé, nem. 
Sokkal inkább azon, hogy a járásom simán üti egy pingvin mozgását. És itt most ne a Táncoló Talpak géppuskalábú táncos pingvinjeire gondoljatok, hanem olyanokra, mint ez is a képen.

Pont így nézek ki én is hátulnézetből most. Na jó, annyi különbséggel, hogy rajtam még farmer is volt. 

Apám kissé vulgárisabban jellemezné a jelenséget, közölve, h úgy megyek, mint aki besz*rt. Nos, én ennél sokkal cizelláltabb vagyok, és amúgy is bírom a pingvineket. 

A járásomon kívül az étvágyam is hasonló hozzájuk, folyton kívánom a halat. Mármint az ízét. A gond az, hogy ha arra gondolok, hogy éreznem kell a nyers hal szagát, vagy tapiznom, akkor a gyomrom bukfencet vet. Pedig egyébként mindenféle konyhai hadműveletben jó vagyok, halat is pucoltam már, otthon, eská, amit a Nagylány egy buli után hazahozott, merthogy horgásztak. Nem voltak problémáim, fogtam a kalapácsot, ezzel letudtam a mélyaltatást, aztán pikkelyeztem, daraboltam, beleztem, paprikás liszteztem, sütöttem, ettünk. Ment minden a maga útján, most viszont ha csak ezt leírom, már rosszul vagyok. Ugyanakkor rántott halat akarok enni, most. Krumplipürével, blansírozott spenóttal, narancs és citromkarikákkal. Hol van ilyenkor a Pasi, amikor tényleg szükségem van rá?!

Az már biztos, hogy valami pasi találta ki az "áldott állapot" elnevezést a terhességre. Szívesen elmélázom rajta, hogy milyen üdítő is ilyen szépségesen körbeírni a napi 14-16 órás hányingert, a "szurkálást" a hasban, a sírógörcsöket, a hangulatingadozásokat, fejfájásokat, pisilési ingereket, pattanásokat és kiszámíthatatlan viselkedésmintákat, amik ilyenkor előveszik a bébihordozót. 

Na, de nézzük sorban: 

Az eddig délután beköszöntő hányinger mostanában mind korábban érkezik, olykor már reggel, olykor dél körül. Kicsit nehezen viselem ezt, nyafogtam is a Pasinak, hogy sehogy sem jó, ha eszem, az a baj, ha nem eszem, akkor az. Ő meg csak simogatta a hajamat, bólogatott és azt mondogatta, hogy egyek amennyit akarok, ha ettől kicsit is jobb. Nem mindig jobb. Van, amikor igen, ilyenkor eszem hajnali fél 2kor kemping sajtos kiflit, és van, amikor nem. (ilyenkor is eszem...) 

A szurkálás a hasamban a Nagylánnyal is megvolt, igaz, ott csak a terhességem vége felé, most viszont már az elején érzem, naponta párszor. Váratlan, kellemetlen, mélylevegős érzés, de éppen kibírható. Csak nem emeli a komfortérzetemet ugye. 
Tudom, de sok bajom van... 

Sírógörcsök: Hát ez mókás volt most legutóbb. Valamelyik délelőtt éppen harmadjára erőszakoltam meg a Pasit, hogy engedjen mind növekvő és ellentmondást nem tűrőbb szexuális vágyamnak, amikor is elkapott a sírógörcs, és éppen szexaktus közben borultam a nyakába és zokogtam azt, hogy ő nem is akar már engem, és hogy nem elég lelkes szeretkezés közben. Hát ez kicsit megviselte őt. 
Nem borult nagyon ki, nem. Szépen lefejtett magáról, mellém feküdt, átölelt és hagyta, hogy kibőgjem magam. Aztán biztosított arról, hogy nincs igazam, mert oda van értem, éjjel-nappal. Imádtam érte. 

Hangulatingadozások: Erre már kitértem valamelyik nap, a jókedvem jön-megy, olyan vagyok, mintha bennem manifesztálódott volna minden idők legszeszélyesebb tavasza. A Pasi kötélidegeire egy szót sem lehet mondani, állja a sarat, elnéző mosollyal nyugtázza, hogy az agyamat túszul ejtették a terhességi hormonok. 

Fejfájás: Ez tegnap volt először, egész nap sajgott, rossz volt, rosszabb, mint a hányinger. Mivel ma csak hányingerem van, így most örömködök, és értékelem, hogy ilyen jó dolgom van és nem fáj a fejem. Hiába, minden relatív. 

Pisiliési inger: Erre számítottam, nem ért váratlanul, de azért az mégis gáz, hogy máris fel kell kelnem éjszaka is 2-3 óránként pisilni, pont mint nagypapám, pedig nekem még prosztatám sincs. 

A pattanások a legújabb kísérői a terhességnek. Kb úgy nézek ki, mint kamaszlány koromban.. az egész fejemet elborították a kis vackok és nem győzöm tisztítani, nyomogatni, kenegetni, arcápolni. Most bejelentkeztem a kozmetikushoz is jövő hétre, mert már nem bírom elviselni a saját látványomat. Az utcára csak két réteg alapozó és kőkemény korrektorozás után lépek ki, még akkor is, ha csak a sarki zöldségeshez megyek. 

Talán mindezekhez szervesen kapcsolódik, hogy a viselkedésem elég kiszámíthatatlan. Fáradékony vagyok és sokat alszom, még többet eszem, és még annál is többet nyavalygok. 

Nem könnyű most velem. :(

Bizony, meghozta a tavasz a kis ebihalunk szívhangját. A doki kihangosította az ultrahangot, így dolby digital 5.1-ben dübörgött a ravezene. Soha életemben nem voltam a tüctüc zenéért oda, ezt a mai alkalmat leszámítva. Végre hallottam a bentlakót, aki már kemény 15 mm-es. Kb mint egy nyomottabb babszem. :) 

A Pasi is velem örült, és most azon szurkol, hogy ha már szívet tudtam csinálni a gyereknek, akkor vajon fütyit is tudok-e. Kiakaszt ezzel a fütykös mániájával egyébként, mert továbbra sem tudnék mit kezdeni a gondolattal, ha fiunk lenne... Próbáltam elmagyarázni neki, és talán meg is értette, de félek, hogy nem vesz elég komolyan. Vagy én lihegem túl? Passz. Mostanában amúgy is elég kiszámíthatatlan vagyok. 

És a kiszámíthatatlanság csak egy dolog, ezt még a Pasi egész jól tűri, ma sem kezdett veszekedni velem, amikor leüvöltöttem a fejét amiatt, hogy szanaszét hagyott 4 (használt..) papírzsepit a hálószobában és becsukta a teraszajtót, amikor én szellőztetni akartam. Az a riasztó az ilyen kiborulásaimban, hogy utólag teljesen világosan látom, hogy tök értelmetlen és felesleges hiszti volt az egész, de ott és akkor a világ legfontosabb dolgainak tűnnek ezek és nem tudok napirendre térni afelett, hogy elfeledkezik a "nekem fontos" dolgokról. Kiborító lehetek. 

A másik fura dolgom az a kettősség, ami a napjaimat jellemzni. Megpróbálom összefoglalni egy mondatban: Délelőtt olyan vagyok, mint egy szexéhes ribanc, délután meg haldoklom. Azt hiszem, ez így mindent elmond. 
Egészen 12-13 óráig maga vagyok a megtestesült bujaság és érzékiség. Elég a Pasinak csak rám néznie, sőt, még csak rám sem kell néznie.. Megőrülök a szexért, és ha véletlenül mégsem lenne rá alkalom, akkor csúnyán kiborulok. Valamelyik nap például már nem bírtam magammal délelőtt 10 óra körül, és valami hülyeséggel a hálóba csaltam a Pasit, ahol az ágyba gáncsoltam, levettem a nadrágom és a bugyimat és felszólítottam, hogy tegyen hasonlóképp. Szegény sem köpni, sem nyelni nem tudott... kint a Nagylány, várjuk a vendégeket, az ajtó nincs bezárva... az ágyon meg én, ellentmondást nem tűrően ültem felette, esélyt sem hagyva a menekülésre neki. Komolyan, mint egy kiéhezett botsáska nősténye (itt most nem a testalkattal vontam párhuzamot, hanem a viselkedéstannal). 

Végül a Pasi beadta a derekát (hiába, a férfi test működése azért nincs túlbonyolítva... mutass neki két cicit és vedd le a bugyidat... máris garantált a merevedés, amivel azt kezd az ember lánya, amit csak akar), és egészen jó volt a dolog addig, amíg a Nagylány be nem toppant a hálószobába, majd rögtön utána megjöttek a vendégek is. Majd' felrobbantam. A Pasi meg azzal jött, hogy menjünk le a garázsba szexelni. Mondtam neki, hogy kiégne a lépcsőház, mire leérnénk, nem tudok várni, vágjon alám itt és most, mert elepedek. Szelíden próbált lebeszélni, aminek az lett a következménye, hogy egész nap nem szóltam hozzá. Hiába, mostanában nagyon érzékeny vagyok a szükségleteimre, amik közül az első kettő: az evés és a szex. Nyomukban szorosan az alvás és a pihenés, aminek viszont délután jön el az ideje, amikor agonizálok és egyfolytában émelygek. 

Hát, ekként karistolunk mostanában, szerintem a Pasi már alig várja, hogy visszamehessen dolgozni. :)))